Pro Scientia Aranyérmet nyert doktoranduszunk, Szagri Dóra

Elsődleges fülek

A díjazottak 2019. október 31-én az Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Lovász Lászlótól, az MTA elnökétől, Csányi Sándortól, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójától, valamint Szendrő Pétertől, az OTDT elnökétől vehették át a XXXIV. OTDK legrangosabb kitüntetését, a Pro Scientia Aranyérmeket.

 

Szagri Dóra, tanszékünk doktorandusza is a Pro Scientia Aranyérmes kitüntetettek között volt, ezúton is szívből gratulálunk neki! 

 

Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. A kitüntetésben részesülők az Aranyérmet díszdobozban elhelyezve veszik át, amelyhez egy kisméretű, az érem főmotívumát tartalmazó, aranyozott-tűz­zo­mánc kitűző is tartozik. Az érem odaítéléséről szóló, díszmappában elhelyezett oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írta alá.

 

Dóra TDK témavezetőjét, dr. Nagy Balázst, az Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítés Tanszék egyetemi adjunktusát is oklevéllel és Pro Scientia kitűzővel díjazták!

 

  

 

A díjátadó eseményen továbbá dr. Baranya Sándor, az Építőmérnöki Kar Vízépítés és Vízgazdálkodás Tanszékének egyetemi docense Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült, neki is gratulálunk!

 

A Pro Scientia kitüntetésátadó ünnepségről búvebben itt: http://otdt.hu/hu/news/64, míg a Pro Scientia Aranyéremről bővebben itt: http://otdt.hu/site/psa olvashatnak.