„Ha van ötleted, próbálkozz” – interjú két startup program nyertessel

Dr. Fenyvesi Olivér, Csanády Dániel, Nagy Balázs, Kállai László és Kiss Ferenc – egy oktató, egy doktorjelölt, egy doktorandusz és két, mostanra már frissen végzett építőmérnök, vagyis a Startup Campus BME inkubációs program egyik nyertes csapata, akik cégük elindításához befektetői támogatást kaptak a programnak köszönhetően. A győztes csapatokról és a programról már írt a bme.hu, most a támogatást elnyert csapat két tagja, Csanády Dániel és Kállai László meséltek a tapasztalataikról, a cégalapításról, a termékről, aminek fejlesztése folyik, és arról is, hogy mit javasolnak azoknak, akik hozzájuk hasonlóan startupperek szeretnének lenni.

Tóth Flóra interjúja

 

Tóth Flóra: Miért jelentkeztetek a Startup Campus BME programba?

Csanády Dániel: Először a témavezetőmnek, Dr. Fenyvesi Olivérnek említettem, hogy nekem az a végcél, hogy tudjunk csinálni egy startup céget, ami innovatív építőipari technológiákkal foglalkozik. Ebben a szellemben is kezdtem el környezettudatos építőanyagokat kutatni. Miközben ezzel foglalkoztam, a témavezetőm hívta fel a figyelmemet a Startup Campus programjára. Akkor éppen nagyon el voltam havazva a tudományos munkával, így épp, hogy határidő előtt adtam le a jelentkezést. A téma adta magát, hiszen ennek egy része egyben a doktori kutatásom is.

Kállai László: A hirtelen érkezett lehetőség miatt épp, hogy össze tudtuk állítani a csapatot. A jelen azt mutatja, hogy aznap este jó döntéseket hoztunk a csapattagokat illetően.

 

Kállai László, Csanády Dániel és Dr. Fenyvesi Olivér

                                            A csapat egyik része: Kállai László, Csanády Dániel és Dr. Fenyvesi Olivér

 

T. F.: Pontosan mi ez a téma, amivel neveztetek a programra?

Cs. D.: Ez egy biológiailag lebomló hőszigetelés, aminek az a lényege, hogy az általunk kitalált technológia és anyagstruktúra alkalmazása mellett a természetes alapanyag képes tartósan hőszigetelő funkciót ellátni, és ellenáll a környezeti hatásoknak. Fontos, hogy a legtöbb hozzáférhető növényi alapanyagú „zöld” hőszigetelés teljesítménye elmarad a ma használatos hőszigetelő anyagok hőszigetelési képességétől, de W-Heat képes elérni ezt. Az élettartam lejárta után az anyag lekerül a homlokzatról, majd néhány egyszerű eljárás elvégzését követően nagyon könnyen visszailleszthető a természeti körforgásba, tehát nem kell deponálni, szeméttelepre vinni. Tulajdonképpen ahelyett, hogy a szalmát egyből visszaszántanák a termőföldbe előtte még egy megváltozott funkcióval hőszigetelő szerepet lát el, majd ez után kerül vissza, a földekre. Eredetileg egy ilyen anyag létrehozásának lehetőségét kutattam, és valójában eköré szerveztük a startupot. A többieket már korábban beavattam a kutatásaimba, és őket is érdekelte a dolog. Itt volt a lehetőség és mi éltünk vele.

 

T.F.: Az volt a terv, hogy kipróbáljátok magatokat vagy konkrét céllal jelentkeztetek a programba?

Cs. D.: Nyilván szerettük volna elnyerni a támogatást, de az elején kicsit tisztázatlan volt még, hogy milyen feladatokkal állunk szemben, de végül sikerült megtalálni az utunk.

K.L.: Nem ismertük megfelelően az utat, amit egy ilyen kezdő startupnak be kell járnia, mert korában egyáltalán nem ilyen közegben mozogtunk. Mi ahhoz értettünk, hogy megcsináljuk az anyagot, és azt optimalizáljuk, fejlesztjük. De azzal, hogy a projektet egy startupos közegben hogy kell a piacra vinni, pénzügyi modellt kell készíteni, és közben betartani a program által szabott kereteket… azzal megküzdöttünk. De nyilván mindent megtettünk, hogy mindenkinek megfeleljen a tervünk, és azt mondják rá, hogy „oké, ez érdemes arra, hogy támogassuk.” De az ehhez szükséges gazdasági, cégvezetési tudást mind ott szedtük össze.

 

T.F.: Ehhez megkaptatok minden segítséget a programtól?

K.L.: Kaptunk segédanyagokat, ez nagy segítség volt, de nagyon sok dolognak kellett utánanéznünk önszorgalomból.

Cs.D.: Nagyon hasznos volt, egyetértek Lacival, de a kapott anyagokon felül valóban több dolognak utána kellett néznünk pluszban. Amikor elkezdődött a képzés akkor az első 2-3 órán csak a csapat egy része tudott részt venni, mert sok egyéb feladatunk volt, lehet, ha egy kevésbé sűrű időszakban kezdünk bele a képzésbe , akkor még gördülékenyebben ment volna minden. Próbáltuk tartani a kapcsolatot a többiekkel, informálni őket és végül sikerült felzárkóznunk minden tekintetben.  Az, hogy megfelelő leadandó terveket tudjunk kiadni a kezeink közül sok éjszakázással és feszített munkával járt (mint említettem, mindenkinek emellett is nagyon telített programja volt). De ettől függetlenül nem összecsapott munkát adtunk le, és az eredmény is ezt mutatja. Hozzáfűzném, hogy az igazin sok tanulnivaló és tennivaló még csak ez után jön, a képzés ehhez adott egy alapot.

K.L.: A programban is nehezítette a dolgunkat, hogy a startup indítás nem szakmai része nekünk teljesen új terület. A segítők nem tanácsadók voltak az inkubációs programban, hanem mentorok. Éppen ezért el is hangzott, hogy ne azt várjuk, hogy megmondják, hogy mit kell csinálnunk, és én ezt nagyon élveztem a képzésen is, hogy itt nem konkrét utasítások vannak, hanem ilyen kis iránymutatások és fénypontok azokba az irányokba, amerre valószínűsíthetően tanácsos lenne elmozdulni. Utána igazából rajtunk múlt, hogy mit fogunk csinálni. Tehát teljesen szabadon mozogtunk, ránk hagyták a döntést.

Cs.D.: Nálunk az elején elbillent a mérleg a műszaki rész felé, nagyon a mérnöki oldalról közelítettünk. A pénzügyi rész kicsit döcögött, de végül miután a gazdasági/logisztikai szempontok is gördülékenyebben álltak össze a megbeszéléseken, szerintem magunkhoz képest jól teljesítettünk.

K.L.: A műszaki tartalmon látták, hogy értünk hozzá, látszott, hogy az ötletet alapvetően kedvelik.Vagy lehet, hogy tetszett nekik ahogy küzdöttünk, még ha nem is ment mindig könnyen. Azt tapasztaltuk, hogy a többiek profibbak voltak a gazdaságivonalon. A legtöbben IT területről jöttek, nagyon kevés olyan résztvevő csapat volt, akik konkrét termékkel álltak elő, a legtöbben applikációk fejlesztésének ötletével érkeztek.

Cs. D.: Egyébként nekünk nagyon sokat segített az is – és ezt most értsd jól –, hogy nem vettük olyan véresen komolyan az egészet. Alapvetően tapasztalatot szerezni mentünk, és ha jól sül el minden még a végén elnyerhetjük a befektetők bizalmát. Mi a képzésen is kicsit felszabadultabban csináltuk és ez megkönnyítette a dolgunk. De még így is, hogy nem vettük úgymond annyira komolyan voltak mélypontok. Ha az ember ráfeszül biztos, hogy megnehezíti a saját dolgát.

 

T.F.: Mennyi támogatást kaptatok a programnak köszönhetően? És mire használjátok?

K.L.: Kilenc millió forintot, de nagyon fontos, hogy ez nem támogatás, hanem kockázati tőkebefektetés.

Cs.D.: A befektetésnek köszönhetően el tudunk végezni olyan vizsgálatokat, amikre egyébként a jelenlegi körülményeink között nem lett volna lehetőség. Ezek nagyon költségesek, például a homlokzati tűzterjedés vizsgálatot meg tudjuk csinálni a pénzből, aminek a költsége 2,5 millió forint. A másik, amihez pénzre volt szükségünk, az az eszközbeszerzés. Mert az egyetem infrastruktúrája sokat segít a munkában, de túlterhelt és az új eszközökkel nagyságrendileg gyorsabban tudunk majd haladni. Tehát tudunk vásárolni a fejlesztéshez új eszközöket, és szánunk pénzt a jogi védelemre, a védjegyre.

Fontos, hogy ha sikeres a cég, akkor a befektetésnek a 110%-át vissza kell fizetni. De ha nem sikerül, akkor nem, pont ezért kockázati tőke. Ez jó esetben sokat hoz a befektetőnek, a másik kimenetel elbukja a befektetését. Így mi a kezdetekben pénzügyileg nem kockáztatunk , csak az időnket fektetjük bele. Ez persze nem egyenlő a „semmit nem kockáztatunk-al” mivel nyilván csak az ad egy pozitív tartalmat a nevünknek, ha sikeres projektet viszünk. A befektetés következménye az, hogy a befektető(k) előre meghatározott részesedést kapnak a program keretében alapított cégből.

 

T.F.: Mi a következő lépés?

K.L.: Kellett készíteni egy ütemtervet is a projekt során. Ebben szerepelnie kellett tételesen lebontva, hogy mire szeretnénk felhasználni az általuk adott összeget. Abban meg kellett határoznunk, hogy mit tudunk elérni ezen az inkubációs időszakon belül. Ezt mi 8 hónapra lőttük be.

 

T.F.: Mikor tervezitek piacra dobni a terméket?

Cs.D.: A piacra dobás nem csak tőlünk függ, mert mi nem terméket akarunk előállítani, hanem licencet. A célunk az, hogy a szabadalmi oltalom alá helyezést a nyolcadik hónap végére meg tudjuk kezdeni. Utána felkeressük a nagy hőszigetelés gyártókat, hogy kit érdekelhetne egy ilyen anyag és technológia, és ha közülük valaki rábólint, a továbbiak már tőlük függnek. Persze a vevővel együttműködve közösen terveznénk meg a gyártást menetét, hogy tudjuk garantálni az általunk kifejlesztett termék minőségét. Tehát nekünk itt a kezdeti bevétel a licenc eladása és utána a gyártás folyamatos bevételt jelenthet.

K.L..: A licenc után a piacra dobás még valószínűleg nagyjából egy-két év. Ez a technológia teljesen új, erre fel kell húzni egy csarnokot és egy gyártósort, és ott is optimalizálni kell a folyamatokat, hogy gyorsan elő tudják állítani a terméket. Ki kell épülnie a beszerzési csatornáknak, a gyár infrastruktúrájának is, mert elég eltérő anyagokkal dolgozunk, mint a hagyományos hőszigetelésgyártó vállalatok.

 

                                        A csapat másik része, a Startup Campus BME záróeseményén, fotó: Philip János

 

T.F.: Mik a további terveitek? Próbálkoznátok még egyszer a Startup Campus BME-hez hasonló dologgal?

Cs.D.: Egyelőre minden időnket ez a projekt köti le. De van még betárazva öt-hat ötlet, amiből kettő nagyjából 80%-ig kidolgozott. Azokkal is szívesen pályáznánk, mert a végcél létrehozni egy laboratóriumot, ahol sok-sok ilyen fejlesztést tudunk elvégezni.

 

T.F.: Mit javasoltok azoknak, akik szeretnének hasonló úton indulni?

Cs.D.: Ha valakinek van egy ötlete, ne féljen itt próbálkozni, mert aztán kisülhet belőle az is, hogy kapnak egy kezdő löketet ahhoz, hogy el tudjanak indulni a saját útjukon. Ahogy említettem, mi például, sokat küzdöttünk az idővel, de aztán minden sikerült. Ezzel annyit szeretnék mondani, hogy még ha valaki futás helyett hátrafelé gátfutással találja magát szemben, az a helyzet is menthető. A saját projektünkkel kapcsolatban azt érzem, hogy most jön az igazi hardcore rész, volt meló az eddigi dolgokkal is, de most még több lesz.

K.L.: Most jön a gyakorlatban az a rész, amiket majd a projekt menedzselésének folyamatában kell megtanulnunk, abból építkezünk, amit a Startup Campus BME Programban sajátítottunk el, és azóta önszorgalomból fejlesztettünk.

Cs.D.: Egy praktikus jó tanács azoknak, akik ilyesmire készülnek: mindenképp legyen a csapatban GTK-s csapattag vagy egy pénzügyi szakember is, mert az ő ismereti értékes időt spórolhatnak, amit aztán a konkrét termék fejlesztésére lehet fordítani.

K.L.: Egyébként a programban az is jó, hogy nem feltétlenül kell egy mentorral dolgozni, hanem lehetőség van arra, hogy egy inkubátor csapattal tudjunk együttműködni, ami kiterjeszti azt a halmazt, amiben segíteni tudnak nekünk. Hogyha szabadalommal kapcsolatos kérdésünk van, akkor arra van egy ember. Ha pénzügyi problémánk, akkor arra is. És az a kapcsolati tőke, amit itt meg lehet szerezni, később is fontos lehet.