„Ha van ötleted, próbálkozz” – interjú két startup program nyertessel
2019. március 20.

Dr.
2019. március 20.

Dr.
2019. január 30.
Pontosan egy éve hirdettük meg a BME Építőmérnöki Karának akkor induló ösztöndíjprogramját, a #épító250-et. Most megkérdeztük a hallgatókat, hogy mennyire hasznos nekik a program.
2019. január 28.
Dr. Vinkó Ákos, az Út- és Vasútépítési Tanszék adjunktusa Doktori Innovációs Díjat kapott a villamospálya egyenletlenségeit egy kerékre szerelhető szerkezettel mérő találmányáért, amelyet már használnak is a gyakorlatban.
2019. január 09.
Az Erasmus + program lehetőséget ad a hallgatóknak, hogy tanuljanak egy külföldi felsőoktatási intézményben vagy akár szakmai gyakorlatot töltsenek egy Erasmus + programországban található cégnél.
2018. december 31.
Dr. Zsarnóczay Ádám 2017-ben, a Cholnoky Tamás által alapított Dr. Korányi Imre ösztöndíj nyerteseként jutott ki a Stanford Egyetemre – ahol jelenleg már posztdoktorként vesz részt egy öt éves projektben.
2018. november 27.

Három szekció, harminchárom dolgozat (ebből három angol nyelvű), harminchét szerző, ötvenhét konzulens – ez számokban az Építőmérnöki Kar idei TDK Konferenciája.
2018. november 22.

Már lehet pályázni a #építő 250 ösztöndíj következő két havi támogatására!
2018. november 13.

Az ösztöndíj első negyedévénél tartunk, hamarosan kiderül, hogy kiknek jár továbbra is a támogatás!
2018. október 26.

Az elmúlt évek nagyon komoly változásokat hoztak az építőmérnöki szakmában is, ma már olyan számítógépes és VR lehetőségek állnak a tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó mérnökök rendelkezésére, amit néhány évtizede még el sem tudtunk volna kép
2018. október 18.

Módszertani fejlesztésekkel és esettanulmánnyal járul hozzá a Műegyetem az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) projektjéhez. Ennek keretében egy új, országos katasztrófakockázat-értékelési rendszert dolgoznak ki.