2017. January 20.
Dr. Dunai László, a BME Építőmérnöki Karának tavaly akadémikussá választott dékánja saját pályája kezdetéről mesélt, amiből az is kiderül, mennyi lehetősége van egy építőmérnök hallgatónak.
„Semmiféle előkép nem volt a családban, hogy építőmérnök legyek. Gyulán jártam gimnáziumba, és másodikos koromban az egyik lyukasórámon a könyvtárban megtaláltam az Építőmérnöki Kar kiadványát. Matematika-fizika tagozatos osztályba jártam, és akkoriban tanultuk a statikát. Már korábban biztos voltam benne, hogy mérnök szeretnék lenni, és a Műegyetemen szeretnék tanulni (bár a matek-fizikatanárom, azt szerette volna, ha Szegedre megyek a József Attila Tudományegyetemre matek-fizika tanári szakra). A mérnökség közül elsősorban az építész tetszett leginkább, de akkoriban még én sem tudtam pontosan, mi a különbség az építész- és az építőmérnök között. És akkor ott a lyukasórán a BME kiadványából kiderült számomra, hogy milyen szerkezeteket tervez a statikus mérnök. Akkor jöttem rá, hogy én éppen ezt szeretem, a fizika alkalmazását a tartószerkezetek konstruálásban, sokkal inkább, mint az építészeti tervezést. A pályaválasztásban később elbizonytalanodtam, mert nagyon megszeretem a hőtant is, és felmerült, hogy lehetnék hőerőgépész, ráadásul gépészmérnök példakép is volt a családban. Végül, amikor a jelentkezési lapot ki kellett tölteni, kitartottam az eredeti elképzelésem mellett, a nagyhatású kiadványban bemutatott szerkezeteket választottam. Az oktatáshoz való vonzalom pedig úgy alakult ki bennem, hogy egyetemista koromban voltak külföldi szobatársaim, csoporttársaim, és nagyon jó barátságba kerültem velük; nehezebben ment nekik a tanulás, a nyelv miatt is, és nagyon szívesen segítettem nekik. Ez nekem is jó felkészülés volt, hiszen ahogy magyaráztam, meg is tanultam az anyagot. A vizsgatételek kidolgozásakor is gondoltam hallgatótársaimra, a részletesen kidolgozott jegyzeteimet több évfolyamon, széles körben használták. A tanítás egyre jobban tetszett, de az álmom az volt, hogy tervező leszek. Egy békéscsabai tervező cégnél számítottak rám, biztos volt, hogy náluk fogok dolgozni az egyetem elvégzése után. De éppen amikor diplomáztam, akkor hirdették meg az MTA új tudományos ösztöndíjas rendszerét. Mentorom, Halász Ottó professzor úr javaslatára megpályáztam és elnyertem a hároméves posztgraduális ösztöndíjat. Bár nem erre készültem, de nagy örömmel kezdtem el a tudományos kutatást és ezzel párhuzamosan az egyetemi oktatást. Mikor elmentem Békéscsabára az ismerős tervező mérnökhöz, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, és most nem jönnék, de majd három év múlva...; akkor ő azt válaszolta: ʻLacikám, te soha nem fogsz ide visszajönni.ʼ - és igaza lett. Ha nem is lettem statikus tervező, hálás vagyok a sorsnak, hogy ennek a váratlan fordulatnak köszönhetően munkásságomban sikerült megvalósítani az oktatás, kutatás és mérnöki gyakorlat egységét.”
Azok a középiskolás hallgatók, akiknek Dékán Úr élményei felkeltették az érdeklődését, itt találnak információkat a felvételiről.
