Jöttünk, láttunk, visszamennénk

Elsődleges fülek

A Zielinski Szilárd Szakkollégium Vízépítő Köre hollandiai szakmai tanulmányutat nyert a Balassi Intézet Campus Hungary csoport pályázatán.

Az egy hetes tanulmányútra szeptember elején indultak el a hallgatók. Kísérőik a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék dolgozói voltak.  A fogadó intézményben (UNESCO-IHE Institute for Water Education) Hayde László a Vízépítési Tanszék egykori tanára kalauzolta körbe a magyar küldöttséget.

Az utazás célja Hollandia vízépítési létesítményeinek minél teljesebb megismerése volt. „Bepillantást kaphattunk egy olyan ország életébe, amelynek jelentős része a helyi tengerszint (NAP) alatt fekszik.” - jelentik ki a diákok. „Megismerhettük az évszázadokkal ezelőtt kiépített vízkormányzó rendszer napi működését, láttuk hogyan védik a tengertől elvett területeket.” – tudjuk meg. „Természetesen a korábbi szerkezetet ma már korszerű eszközök váltották ki. ” – fűzik hozzá.

A szakmai program részeként ellátogattak a Maeslantkering elnevezésű viharkapu elzárószerkezethez és amszterdami kikötő bejáratánál épített hajózsilip rendszerhez. A legkülönlegesbb „látványosság” a Cruquius történelmi szivattyútelep volt, amit megépítésekor a legnagyobb gőzgéppel működő telepnek számított.
A program során eljutottak a Delfti Műszaki Egyetem hidraulikai laboratóriumába is, ahol Wim Uijttewaal professzor vezette körbe a csoportot.

Az eseménydús hét során meghívást kaptak a híres holland vízügyi szervezethez (Water board), ahol  az UNESCO világörökséghez tartozó kinderdijki szélmalomrendszer területén sétálhattak. – jelentik ki büszkén.

Az hazaút újabb „szakmai kalandokat” tartogatott. „A Duna-Majna-Rajna csatorna és az ausztriai Duna-völgy mentén megtekintettük a jelentősebb vízépítési létesítményeket.”- osztják meg élményeiket.