Tervezz, építs határok nélkül!

Elsődleges fülek

A BME Építőmérnöki Kara idén nyáron második alkalommal rendezte meg a brazil hallgatók nyári gyakorlati versenyét.

„A Tudomány Határok Nélkül program ösztöndíjasainak oktatásában kiemelt hangsúlyt kap a gyakorlatiasabb, problémamegoldásra koncentráló képzés” – tudtuk meg Dr. Völgyi Istvántól, a Hidak és Szerkezetek Tanszék adjunktusától, a hídépítő verseny koordinátorától.

A hallgatók az ösztöndíj sikeres teljesítéséhez különböző évközi és nyári gyakorlati programok (és azok kombinációja) közül választhattak 2015-ben – magyarázta Dr. Vigh L. Gergely, az Angol

Képzés Építőmérnöki Kari Felelőse:

  • 2 hónapos nyári gyakorlat egy kijelölt cégnél. 2015-ben mintegy 5-8 hallgató tudott ezzel a lehetőséggel élni.
  • évközi szakmai kirándulások. A résztvevők megtekinthették a CET épületét, a Bazilikát, a Lánchíd lehorgonyzó kamráját, illetve egy hajókiránduláson Budapest hídjairól hallhattak előadást Dr. Dunai László, az Építőmérnöki Kar dékánjának tolmácsolásában. (A programok látogatottsága elérte a 70%-ot.)
  • kari/tanszéki kutatások. Több hallgató már évközben bekapcsolódott egy-egy tanszék folyó vagy induló kutatási programjaiba, illetve lehetőség volt a félévi tanulmányok keretében kutatási feladatokat végrehajtani.
  • nyári gyakorlati verseny, amelyet elsősorban azokra a hallgatókra gondolva hirdetett meg a Kar, akik cégnél vagy tanszéki kutatásokkal nem tudták a hosszabb gyakorlatot teljesíteni.

A nyári gyakorlati verseny három kategóriában került meghirdetésre:

a)    kutatási (TDK) feladat,

b)    hídépítő verseny,

c)    tervezői verseny.

A versenyzőknek 1-3 fős csapatokban, tetszőleges építőmérnöki témakörben, emelt szintű, egyénre szabott kutatói feladatokat kellett végrehajtaniuk a TDK kategóriában. Hat pályamű érkezett be.
A hídépítő versenyen az ötfős csapatok egy 1,0 vagy 2,0 m összhosszúságú, egy, két vagy három nyílású híd tervezési és kivitelezési munkáját kapták feladatul. A jelentkezett 9 csapat összesen 10 hidat készített – tudtuk meg, ugyanis az egyik csapat két híddal vágott neki a versenynek.

A tervezői kategóriában a 4-5 fős csapatok magas- vagy hídépítési komplex tervezési feladatot hajtottak végre.

„Az idei évben 4-5 olyan lelkes hallgatónk is volt, akik egyszerre versenyeztek a hídépítő és a kutatási versenyeken, valamint cégnél is teljesítették a két hónapos gyakorlatot” – fejtette ki Dr. Vigh Gergely. Az Angol Képzés Kari Felelőse, a versenyek főszervezője hangsúlyozta: „a cél a hallgatók problémamegoldó képességének fejlesztése és tapasztalataik bővítése volt az egyénileg vagy csapatmunkában végrehajtott, kutatási vagy gyakorlatorientált feladatokon keresztül”.

„A tudáspróba nagyon jól sikerült. A hallgatók hozzáállásával, felkészültségével és teljesítményével is rendkívül elégedettek lehetünk” – nyomatékosította Dr. Vigh Gergely. A Tudomány Határok Nélkül program 2014/2015-ös tanévben végzett brazil hallgatói kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a TDK-n és a tervezői munkákban is. Munkájuk azért is figyelemre méltó, hiszen többségük tanulmányaik közepén járó BSc hallgató.

„A hídépítő kategória 3-4 pályamunkája is értékes, alapos volt és rengeteg befektetett energiát tükrözött” – fűzte hozzá Dr. Völgyi István, aki szerint több hídnál a „tanulságok kerültek előtérbe. A próbaterhelés megmutatta, hogy a hallgatók milyen tervezési, kivitelezési hibákat követtek el, mire ’kellett volna’ nagyobb hangsúlyt fektetni” – magyarázta. „Aki nyitott volt, kis tét mellett nagyon értékes tapasztalatokra tehetett szert” – nyomatékosította a szakember a hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó brazil hallgatók hídépítő versenye kapcsán, amely idén is rendkívül jó légkörben zajlott.

 

„Érezhető volt, hogy a diákok is magukénak érezték a megmérettetést. Rengeteg pozitív visszacsatolást kaptunk” – idézte fel Dr. Vigh Gergely, akitől megtudtunk egy érdekes adatot is: a 2015-ben végzett 74 brazil ösztöndíjas 80%-a részt vett a versenyen, amelynek megszervezésében és a konzulensi feladatok ellátásában mintegy 25 oktató segédkezett.

A 2015-ös hídépítő verseny díjazottjai

Helyezés

Csapat/híd neve

csapattagok

konzulens

I.

Pindamonhangaba

Roque Rodrigo Rodrigues, Osvair Luis Cibulski Junior, Pedro Igor Bezerra Batista, Francisco Douglas Castro Costa

Dr. Lengyel András

II.

InterBridge

Jaine Couto Coelho, Sérgio Leandro Scher Dias Neto, Eduardo da Silva Ricardo, Bruno Benny Vieira Coutinho, Breno Luiz Amorim Silva

Badari Bettina

III.

Budaponte

William Baradel Lari, Francisco Chicone Neto, Bruna Paschoalino da Silva, Ricardo Furtado de Mendonça Rosa, Lívia Caiado Pedrosa

Dr. Katula Levente

TDK díjazottak

Helyezés

Hallgató(k)

Dolgozat neve

Konzulens

I.

Rodrigo Rodrigues, Douglas Castro Costa, Couto Carneiro Santos

Comparison of abrasion resistance of recycled aggregate concrete and natural aggregate concrete

Dr. Simon Tamás

II.

Osvair Luís Cibulski Junior, André do Carmo Ferreira

Influence of cement type in abrasion resistance of concrete

Dr. Simon Tamás, Dr. Nemes Rita

III.

Marília Nunes Freire Ribeiro

Estimation of permeability of soils based on the grain size distribution

Dr. Mahler András

Tervezői pályamunkák díjazottjai

Helyezés

Dolgozat neve

Hallgató(k)

Konzulens

I.

Highway resting place

Diohn Lennon Gomes da Silva, Manoel Victor Araujo Oliveira, Thales José Gomes Corso, Paulo Henrique Miranda Mitkiewics, Luciano Campos Silva

Dr. Dudás Annamária