Mechanika felkészítő

Kedves Elsőéves Hallgatónk!
 
 
Bár a beiratkozás még előttünk áll, nagyon örülünk és egyben izgalommal várjuk, hogy szeptembertől együtt kalandozhassunk az építőmérnöki tudományokban a Műegyetemen!
 
A sikeres felvételi vizsga után jól jön a megérdemelt pihenés! A nyár végén, a regisztrációs héten azonban egy felkészítő tanfolyamra szeretnénk meginvitálni! Miért? Milyen témákból?
 
 
Sokéves tapasztalatunk van már az oktatásban, és látjuk, hogy a középiskolások felkészültsége nem azonos szintű, nem azonos mélységű a műszaki tárgyakhoz szükséges alaptárgyakból sem. A matematika-, illetve a fizikafeladatok megoldását, és a számolási műveletek elvégzésének sajátosságait célszerű gyakorolni, hogy az egyetemi tanulmányokban ezek készségszinten menjenek, ne ez legyen az akadálya a jobb osztályzatoknak. A felkészítő főként a középiskolai fizika tantárgyi ismeretekre építve, illetve azt felfrissítve, interaktív módon közös gondolkodásra és feladatvégzésre inspirál. Mindezt annak reményében, hogy ezzel komoly segítséget nyújt a hallgatói körökben nehéznek ítélt statika tárgy teljesítéséhez. Természetesen az „egyetemi feladatvégzési sebességre kapcsolás” más tárgyak esetén is hasznosul.
 
A felkészítőt az első félévben kötelező és nagy kreditértékű  ”A statika és dinamika alapjai” tantárgy oktatói tartják.
 
 
Kinek ajánljuk elsősorban?
 
A felhívás melléklete EZ a feladatsor, ami segít a döntésben. A megoldás ITT olvasható.
10 pont alatti teljesítmény esetén érdemes a programon részt vennie.
 
Időpont és helyszín:
 
A felkészítő időtartama: 2024. augusztus 27-29., minden nap 9-13 h között.
A felkészítőn való részvétel INGYENES, de előzetes jelentkezéshez kötött!
A jelentkezés EZEN a linken keresztül érhető el.
A jelentkezés határideje: 2024.08.25. 23:59!
A felkészítő jelenléti formában kerül megszervezésre a BME Központi épületében (K épület) (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.)
Az első napon az épület aulájában gyülekező kerül megszervezésre, ahol a jelentkezőket hallgatók kísérik és segítik eljutni a tantermekhez.
 
Meggyőződésünk, hogy aki a felkészítő programunkon aktívan részt vesz, máris tesz néhány lépést tanulmányainak sikeresebb elvégzése érdekében...
 
 
BME-ÉMK
 
Amennyiben további információra lenne szükség, írjon bátran!
Dr. Varga Gabriella: varga.gabriella@emk.bme.hu
 
Adataim elküldésével vállalom, hogy a 16 órás felkészítő programban részt veszek. 
A felkészítőről szóló további információkat a megadott email-címre kérem küldeni.
A jelentkezők adatait a felkészítő végéig, 2024. augusztus 31-ig kezeljük, majd töröljük.