Tájékoztató az ÉMK Kari Tanács ünnepi üléséről

Elsődleges fülek

Rektori és Dékáni Dicséretek, Professor Emeritus oklevél, címzetes egyetemi tanári és docensi címek, valamint a Kari Kutatói és a Kari OHV Díjak átadása szerepelt a szeptember 9-i Kari Tanács napirendjén. Az ülésen az idei posztdoktori publikációs támogatásban részesülőket is bemutatták.

 

A kar Professor Emeritusa lett Dr. Ádám József egyetemi tanár (Általános és Felsőgeodézia Tanszék), aki több mint négy és fél évtizedes, elismert kutatói-tudományos, oktatói, oktatásszervezői és vezetői tevékenységével meghatározó szerepet tölt be az Egyetem, a Kar és a Tanszék életében. Az akadémikus nemrégiben kapta meg a Műegyetem legrangosabb kitüntetését, a József Nádor Emlékérmet is, kimagasló oktató-nevelő és tudományos munkája, valamint az Egyetem jó hírének növelése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseképpen.

Néhány évvel korábbi interjú itt olvasható vele:

http://www.bme.hu/hirek/20170412/Ujra_es_ujra_atelhetjuk_a_tanulas_oromet

 

Címzetes egyetemi tanári címet kapott Dr. Köllő Gábor, a Kolozsvári Műszaki Egyetem Professor Emeritusa, aki – sok szálon kapcsolódva a Karhoz – jelentős szakmai és kiemelkedő oktatási, kutatási munkásságán túl a mérnöki összmagyarság összetartásáért is meghatározó tevékenységet folytat. Az ÉMK új címzetes egyetemi tanára az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagja és a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének alelnöke. Professzor úr az eseményen nem tudott részt venni, a kinevezést későbbi időpontban, személyesen fogja átvenni.

 

Szintén címzetes egyetemi tanári címet kapott Dr. Kovács Miklós, a Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék nyugalmazott docense. A geotechnika szakterület meghatározó oktatója közel ötven éve a Tanszéken és elődtanszékein dolgozik, nyugdíjazását követően is aktív munkatárs maradt. Elsősorban a földművekkel és vonalas létesítmények geotechnikai kérdéseivel foglalkozik, oktatási és tervezési tevékenysége is e szakterületekhez kapcsolódik. Vezető szerepe volt a német nyelvű oktatásban és elévülhetetlen érdemei vannak az utánpótlás képzésében is; volt hallgatói a geotechnikus szakma megbecsült tagjaivá váltak. Mint a Kari Tanács hosszú éveken keresztül aktív választott tagja, közéleti tevekénységével a kar sikeres működéshez is hozzájárult.

 

Címzetes egyetemi docensi címben részesültek:

 

Homolya András nyugalmazott mestertanár, aki 1982 óta folyamatosan oktat az Általános Geodézia, majd jogutódja, az Általános és Felsőgeodézia Tanszéken. A Geodézia című tárgyat 2002 óta mindig nagy odaadással, gyakorlati tapasztalatait felhasználva tanítja. 15 éven keresztül volt a Kari Tanács választott tagja, 18 éven át a Kar TDK felelőse. 12 éve tagja az Országos Ingatlanrendező Földmérő Minősítő Bizottságnak.

 

Dr. Csorja Zsuzsanna okleveles építőmérnök, szakmérnök a közlekedésépítés és forgalomtechnika területén végzett több évtizeden keresztül jelentős oktatási és szakmai tevékenységet, az 1970-es évek végétől az Út- és Vasútépítési Tanszék jogelődjének oktatójaként. Diplomamunkák konzulenseként, bírálójaként a mai napig folyamatosan segíti a Műegyetemen az építőmérnökképzést és szakirányú továbbképzést.

 

Reiniger Róbert, a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék vendégoktatója, a Deloitte szenior menedzsere, a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata szakértői testületének vezetője. Óriási gyakorlati tapasztalatával, imponálóan széles látókörével kiváló külső tagja a Tanszéknek, meghatározó módon adja át ismereteit, orientálja a kollégákat és segíti elő az ipari kapcsolatok fejlesztését.

 

A Kari Kutatói Díjat 2016-ban alapította meg az ÉMK a kimagasló kutatói munka elismerésére és ösztönzésére. A díjat a 2017-2019. évekre összesített tudományos publikációs tevékenység rangsora és az Eseti Bizottság egybehangzó javaslata alapján a következő oktatók kapták meg:

 

Vezető oktató, kutató kategóriában:

1. Dr. Kövesdi Balázs Géza egyetemi docens (Hidak és Szerkezetek Tanszék)

2. Dr. Majorosné Dr. Lublóy Éva Eszter egyetemi docens (Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

3. Dr. Balázs L. György egyetemi tanár (Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

 

Nem vezető oktató, kutató kategóriában:

1. Dr. Somodi Balázs Norbert adjunktus (Hidak és Szerkezetek Tanszék)

2. Dr. Hlavička Viktor adjunktus (Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

3. Jáger Bence tudományos segédmunkatárs (Hidak és Szerkezetek Tanszék)

 

A 2019/2020. tanév I. félévi oktatómunkája alapján 10 oktató, valamint 5 tanszék részesült Kari OHV Díjban. A kitöltési arány a vezető oktatóknál 44,5%-os, a nem vezető oktatóknál 55,5%-os, az Építőmérnöki Kar legjobban oktató tanszéke kategóriában pedig 11,5% volt.

 

Az elismerő oklevelet alábbiak vehették át a Kari Tanács és a Hallgatói Képviselet javaslatára:

 

A vezető oktatók kategóriában:

1. helyezése alapján OHV-díjban részesült Horváth Imréné Dr. Baráti Ilona egyetemi docens (Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

2. helyezett: Dr. Dunai László egyetemi tanár (Hidak és Szerkezet Tanszék)

(a Kar vezetője a szeptember 4-én tartott ünnepi szenátuson „A Műegyetem kiváló oktatója” kitüntetést is átvehette az elmúlt két félév eredményei alapján, e díjban azok az oktatók részesülhetnek az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára, akiket az általuk tartott kurzuson összesen legalább 100 hallgató véleményezett, és a kialakult sorrendben az első öt helyen szerepeltek)

3. helyezett: Dr. Takács Bence Géza egyetemi docens (Általános és Felsőgeodézia Tanszék)

4. helyezett: Dr. Török Ákos egyetemi tanár (Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék)

5. helyezett Dr. Hincz Krisztián Gyula egyetemi docens (Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék)

 

További helyezettek:

6. Dr. Kövesdi Balázs Géza egyetemi docens (Hidak és Szerkezetek Tanszék)

7. Dr. Csoma Rózsa egyetemi docens (Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék)

8. Dr. Tóth Gyula Károly egyetemi docens (Általános és Felsőgeodézia Tanszék)

9. Dr. Bojtárné Dr. Bagi Katalin egyetemi tanár (Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék)

10. Dr. Salem Georges Nehme egyetemi docens (Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

 

A nem vezető oktatók kategóriában:

1. helyezése alapján OHV-díjban részesült Dr. Varga Gabriella adjunktus (Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék)

2. helyezett (megosztva) Dr. Krausz Nikol adjunktus (Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék) és Csortos Gabriella doktorandusz (Út- és Vasútépítési Tanszék)

4. helyezett: Horváthné Dr. Tóth Brigitta Krisztina adjunktus (Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék), aki a szeptember 4-én tartott ünnepi szenátuson szintén „A Műegyetem kiváló oktatója” kitüntetést vett át az elmúlt két félév eredményei alapján

5. helyezett: Potó Vivien doktorandusz (Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék)

 

További helyezettek:

6. Dr. Rozgonyi-Boissinot Nikoletta adjunktus (Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék)

7. Musa Ildikó mestertanár (Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék)

8. Vinkó Ákos adjunktus (Út- és Vasútépítési Tanszék)

9. Ács Ágnes Mária doktorandusz (Általános- és Felsőgeodézia Tanszék)

10. Dr. Mészáros Csaba címzetes egyetemi docens (Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék)

 

Az Építőmérnöki Kar legjobban oktató tanszékei:

1. helyezése alapján OHV-díjban részesül a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék

2. helyezett: Általános és Felsőgeodézia Tanszék

3. helyezett: Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék

4. helyezett: Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék

5. helyezett: Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék

 

A 2016-ban megalapított Posztdoktori Publikációs Támogatás célja a doktori fokozatszerzés utáni években a tudományos kutatás fenntartása, valamint – a színvonalas publikációk által – a Bolyai Ösztöndíj elnyerési esélyének fokozása.

 

A 2019. június – 2020. május közötti időszakban Dr. Torma Péter adjunktus (Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék) kétszer, Dr. Kapitány Kristóf adjunktus (Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék) pedig egyszer részesült támogatásban.

(A statisztika összeállítása óta tudomásunk van több olyan cikkről, amelyek ez év májusa előtt jelentek meg, ezért az év folyamán díjazásban fognak részesülni, illetve várjuk a további cikkeket.)

 

A Kari Tanács üléséről készült fotók itt tekinthetők meg: http://foto.bme.hu/esemenyek/672/