Léteznek híres építőmérnökNŐK? Igen!

Ha 2018-ben széles körben elismert építőmérnöknőket szeretnénk felsorolni, nincs könnyű dolgunk. Magyar példát alig találunk, és külföldit sem túl sokat. Pedig pontosan 100 éve, 1918 óta járhatnak nők a Műszaki Egyetemre. A BME idei Lányok napja rendezvénye kapcsán azért összegyűjtöttünk néhány példát.

 

Persze vannak a szakmán belül sikeres és a szakmai körökben ismert építőmérnöknők, de Kvassay Jenő, Halász Ottó, Korányi Imre, Reitter Ferenc, Vásárhelyi Pál vagy Zielinski Szilárd neve még azoknak is ismerős, akik nem sokat tudnak az építőmérnökökről. Míg a magyar építőmérnökök között jegyzett sikeresebb, és tudományos fokozattal is rendelkező nőkről nem sokat hallunk.

 

Ezért is fontos még mindig a BME Lányok napja rendezvény, amit idén is megrendeznek.

Tegyünk azért, hogy 2118-ban már ne legyen szükség arra, hogy a nőknek promotálják a mérnöki pályát!

 

Azoknak a lányoknak, akik fontolgatják hogy építőmérnökök legyenek, összegyűjtöttünk néhány inspiráló példát:

Nora Stanton Blatch Barney (1883-1971) volt az első (junior) női tagja az American Society of Civil Engineers-nek-nek (ASCE), és küzdött azért, hogy teljes jogú taggá válhasson, de ezt nem engedték, annak ellenére, hogy minden feltételnek megfelelt. 2015-ben, a halála után több mint 30 évvel kapta meg a teljes jogú tagságot.

Olive Dennis (1885-1957) matematikusból lett építőmérnök. Miután ő volt a második nő, aki építőmérnöki diplomát szerzett a Cornell Egyetemen, egy vasúttársaságnál kezdett dolgozni. Ott ő lett az első szervizmérnök a világon, mivel a társaság vezetője rájött, hogy ha az utasok fele nő, akkor célszerű lenne egy olyan női szakember, aki a nekik szóló szolgálatatásokat kézben tartja. Ezért hozta létre és adta Olive-nak ezt a pozíciót. Ő volt az első női tagja az Amerikai Vasútmérnökök Társaságának (AREMA).

Elsie Eaves (1898-1983) volt az első teljes jogú tagja a szervezetnek (ASCE), aki megalapította a saját szervezetét is: AACE International (a mérnökök és értékbecslők jelenleg is létező szervezete).

Mary Fergusson (1914-1997) az Edinbourg-i Egyetemen diplomázott, majd 1 teljes évig ingyen dolgozott egy cégnek, mire kapott náluk fizetős munkát. Több mint 10 évvel később partnerré vált a cégben, és ő volt az Institution of Civil Engineers (Nagy-Britannia) első női tagja.

Magdalena Matte Lecaros (1950-) chilei építőmérnök, üzletasszony és politikus, aki 2010 és 2014 között a chilei Lakhatási és Városfejlesztési Minisztérium munkatársa volt.

Anna Diamantopoulou (1959-) görög politikus oktatási és fejlesztési miniszter is volt már, de a tanult szakmája szerint építőmérnök.

A brit Claire Barratt (1974-) építőmérnökből lett ipari régész, majd később televíziós műsorvezető, a Salvage Squad című dokumentumsorozatban régi gépeket próbálnak újra működésbe hozni.

Rachel Skinner (1976-) brit építőmérnök, aki jelenleg az Institution of Civil Engineers alalnöke, és 2020-tól várhatóan ő lesz az első női elnöke. Közben egy nagyvállalat vezető szakembere, irányítása alatt nagyjából 800-an dolgoznak.

Itthon a kevés számú sikeres építőmérnöknők közül kiemelkedik Kurutzné Dr. Kovács Márta, aki a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, és a biomechanikával foglalkozva a gerinc felépítését, teherbírását kutatta, mérnökként sokat segítve a csontritkulásos betegségek feltérképezését és gyógyítási lehetőségek kidolgozását. Rengeteg külföldi szervezet tagja, a mechanika mellett az orvosi mechanika területén is, 2013 óta pedig Budapest díszpolgára. 1996 és 2004 között az Építőmérnöki Kar Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék vezetője volt.

Az említett tanszék jelenlegi oktatója Dr. Bagi Katalin egyetemi tanár, aki  2006 óta az MTA doktora, sikeres kutató, és nagyon keménynek ítélt tantárgyak hallgatói körökben elismert, nagyra tartott előadója.

Mindenképpen meg kell említeni Dr. Kiss Rita egyetemi tanár és kutató nevét is, aki jelenleg a BME-n működő Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpont igazgatója.

Dr. Szabó Anita a BME Építőmérnöki Karának egykori Korányi ösztöndíjas PhD hallgatója, majd adjunktusa ma már az általa 8 éve alapított Inno-Water Kutató és Környezetvédelmi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

 

Bár a lista nagyon inspiráló, láthatóan elég rövid. Részben amiatt, mert nem esik szó benne arról a rengeteg építőmérnöknőről, akik „csak” a szakmájukban dolgoznak, sok-sok munkaórát áldozva a különböző létesítmények megvalósítása/megvalósulása érdekében. Szerencsére azért egyre többen vannak.

 

Az idei BME Lányok Napja rendezvénynek is az a célja, hogy még többen legyenek azok a nők, akikre később úgy lehet hivatkozni, hogy a szakmájukban sikeres, ismert és elismert építőmérnökök.

Időpont: 2018. április 26. 8.30

Helyszín: BME K épület (1111 Műegyetem rkp. 3.)

A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles, a részletes program és a regisztrációs információk ITT érhetők el.

Képek forrása: Fortepan