Athens programme a Magasépítési Tanszéken

Elsődleges fülek

Kíváncsi vagy milyen lehet egy nemzetközi mérnökcsapatban dolgozni?

A Magasépítési Tanszék első internacionális kurzusának résztvevői többek között erre is választ kaphattak a november 18. és 22. között megrendezett Athens Programme-on keresztül. Az 1997-ben létrehozott nemzetközi programban kilenc párizsi és további nyolc jelentős európai egyetem vesz részt. A BME 2000-ben csatlakozott a programhoz, amelynek 2013-as állomása az Építőmérnöki Kar Magasépítési Tanszéke volt. A meghirdetett workshop témája a történelmi épületek környezettudatos felújítása volt.

A teljes egészében angol nyelvű kurzuson a több mint 100 jelentkezőből kiválasztott 27 külföldi és magyar diáknak a fenntarthatóságot szem előtt tartó komplex tervezési projektet kellett csapatmunkában megoldania.

Az 5-6 fős csoportok feladata a Róth Miksa ház hátsó udvarában található hajdani üvegfestő műhely teljeskörű rekonstrukciója volt. A tervezés során az épületnek új építészeti funkciót kellett adniuk, és a tartó- és épületszerkezeti problémák megoldásán túl különös figyelmet kellett fordítaniuk az épületenergetikai és épületfizikai problémákra.

A jelenleg múzeumként működő épület tervezője az a Pecz Samu volt, aki 1887 és 1922 között a Középítési Tanszék  – a Magasépítési Tanszék elődje – vezetői tisztjét töltötte be. A Magasépítési Tanszék nemzetközi képzésének első kurzusával a híres építész és műegyetemi tanár előtt is tisztelegni kívánt.

A konzultációval segített közös tervezés feladat mellett a témához kapcsolódó érdekes előadások is színesítették a kurzus programját. A hallgatók elméleti tudásuk gyarapításán túl szervezett épületlátogatásokon a történelmi építmények modernkori hasznosításának gyakorlati részleteivel, és energiatudatos építési és felújítási megoldásokkal ismerkedtek meg.

A diákok a rekonstrukció alatt álló Eiffel Palace bejárásakor izgalmas részleteket tudhattak meg az építtető képviselőjétől, Pék Zoltántól és Gelesz András építésztervezőtől.

A közelmúltban átadott Bálna épületegyüttesének rejtett helyiségeibe Szigyártó Gábor, a felújított létesítmény gépészeti berendezéseinek tervezője kalauzolta el a nemzetközi csoportot.

A workshop lezárásaként a mindvégig lelkes hallgatók, az elkészített magas színvonalú koncepciós terveiket társaik előtt prezentálták. A különböző országokból érkező egyetemisták a hazájukra jellemző mérnöki szemléletből és különleges épületszerkezeti megoldásokból merítve, egymás tudását és elképzeléseit összehangolva színes és változatos alkotásokat hoztak létre. A legjobb előadás és terv különdíjban részesült, de legnagyobb örömükre minden résztvevő megkapta az Eiffel Palace bejárásakor kötelezően viselt „védőkobakot” és ráadásként egy-két Magyarországra jellemző édességet.

Az oklevél és díjátadó végén rögtönzött – magyar borokat bemutató – borkóstoló tovább oldotta a családias hangulatot. A személyes beszélgetésekből kiderült, hogy a külföldi diákok magyar társaik kalauzolásával időt szakítottak kikapcsolódásra is: a Széchenyi fürdő után felkeresték Budapest méltán híres szórakozóhelyeit.

A résztvevők a kurzus segítségével olyan, a jövő mérnökei számára fontos tapasztalatok birtokába kerülhettek, amelyekre hagyományosan csak a tervezési gyakorlat során lehet szert tenni. Hiszen egy épület létrejöttéhez összetettségéből adódóan szükséges a szerteágazó mérnöki szemlélet és a különböző szakági tervezők együttes munkája.

A program idejére a Magasépítési Tanszék valóban mintha egy valóságos multinacionális mérnökirodává alakult volna. A visszajelzések alapján bátran kijelenthetjük, hogy a diákok pozitív emlékekkel, hasznos információkkal, de mindenekelőtt nagyobb gyakorlati tapasztalattal fejezték be a kurzust.

A résztvevők egyöntetű véleményét tolmácsolva ezúton szeretnénk megköszönni a program főszervezőjének Dr. Stocker György DLA tanszékvezető úrnak, Dudás Annamária PhD és Szalay Zsuzsa PhD tanárnőknek, Hőnich Henrik, Medgyasszay Péter PhD, és Szabó László tanár uraknak a kiváló előadásokat és a sokszor éjszakába nyúló konzultációkat, a kurzus megszervezését és gördülékeny lebonyolítását. A szervezésben részt vettek a Tanszék demonstrátorai is: Hinkel Szilvia és Santos-Blastik David, valamint Nagy Balázs, aki az Odooprojekt bemutatásában segédkezett.

A kurzusról további információk az Athens programme hivatalos oldalán olvashatnak.

Szerző: Santos-Blastik David

Fotó: Santos-Blastik David